A petíciót Magyar B. Tamás haditudósító kezdeményezte, és több nemzeti érzelmű közéleti szereplő, köztük Bayer Zsolt is csatlakozott az ügyhöz. A kezdeményezők szerint az ukrán kormány embertelen gyakorlata a legsötétebb történelmi korszakokat idézi vissza, miközben a hivatalos álláspont szerint Sebestyén halálát „tüdőembólia” okozta. A petícióban követelik az orvosok és az elkövetők felelősségre vonását, valamint az áldozat családjának erkölcsi és anyagi kárpótlását is.
A dokumentum arra szólít fel, hogy a magyar társadalom mutasson egységet, és a közösség erejével adjon választ az ilyen megaláztatásokra. A felhívás szerint minden magyar felelős minden magyarért, és nemzeti kötelesség fellépni az ilyen embertelen esetek ellen. A tiltakozás részeként ma este 20 órakor gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartanak az ukrán nagykövetség előtt.